Már csak öt város van versenyben az Európai Ifjúsági Főváros 2022 címért!

2019.07.24. 09:49 Kategória: Aktív részvétel

Az Európai Ifjúsági Főváros cím az Európai Ifjúsági Fórum kezdeményezése, aminek célja, hogy növelje a fiatalok részvételét, és megerősítse európai identitásukat.

A kezdeményezés célja továbbá az is, hogy az ifjúsági főváros más városokkal karöltve különböző területeket járjon körül úgy, mint az oktatás, a tömegközlekedés, az infrastruktúra, vagy éppen a kultúra.

Minden évben egy új európai városnak nyílik lehetősége arra, hogy bemutasson olyan innovatív ötleteket és tevékenységeket, amelyek segítik a fiatalokat véleményük kifejtésében, vagy éppen új, fiatal látásmódot hoznak az adott város életébe. Ezzel a lehetőséggel és vele együtt a kijáró címmel először a hollandiai Rotterdam büszkélkedhetett 2009-ben, majd tíz évre rá, idén a szerbiai Újvidék tudhatja magáénak.

És idén már a 2022-es cím sorsa eldől majd! A címért jelenleg már csak öt város van versenyben: Baia Mare (Románia), Kazan (Oroszország), Poznań (Lengyelország), Tirana (Albánia) és Varaždin (Horvátország). Ezeknek a városoknak van még esélyük arra, hogy meggyőzzék az Európai Ifjúsági Főváros zsűriét, ami szeptember 22. után ül majd össze meghozni a végső döntést. A győztest pedig 2019. november 21-én hirdetik majd ki Amiensben (Franciaország), ami korábban már kiérdemelte az Európai Ifjúsági Főváros 2020 címet.

 

Forrás: youthforum.org



Megosztom

2019 NOVEMBER
Novemberben újra lehet pályázni DiscoverEU jegyekre

2019. őszén november 7. és november 28. között lehet pályázni ingyenes vasúti igazolványra a DiscoverEU program keretében.

Hamarosan itt a DiscoverEU negyedik pályázási időszaka

Ismét lehet pályázni ingyenes vasúti igazolványra 2019. november 7. és november 28. között!

Tervezd meg a Time to Move idei pólóját!

Van érzéked a tervezéshez, és szeretnéd kipróbálni magad? Tervezd meg a Time to Move kampány idei hivatalos pólóját!