Megjelentek a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) pályázati felhívásai

2019.01.17. 11:39 Kategória: Aktív részvétel

A civil szervezetek idén összesen 5,9 milliárd forintos keretösszegre nyújthatnak be pályázatokat.

A felhívások a lebonyolító szervezet, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. honlapján (bgazrt.hu) jelentek meg. A kiírás szerint a civil szervezetek működésének biztosítására vagy szakmai programjának megvalósítására fordítható, úgynevezett összevont pályázatokra 2019-ben 3,5 milliárd, míg a helyi és területi hatókörű civil szervezetek egyszerűsített támogatására pedig csaknem egymilliárd forintot különítettek el.

A keretösszegből a civil információs centrumok (cic) támogatására 380 millió, normatív támogatásokra 194 millió forint jut, ezen felül rendelkezésre áll a 832 millió forintot tartalmazó egyedi keret is.

Az egyszerűsített támogatások pályázatait február 22. és március 29., az összevont támogatási formára irányuló kérvényeket pedig január 16. és február 21. között lehet benyújtani.

A további részetekért kattints ide. 



Megosztom

2019 FEBRUÁR
Légy az Európai Ifjúsági Portál újságírója!

Az Európai Ifjúsági Portál újságírói csapatába olyan fiatalokat vár, akik kreatív ötleteikkel, nemzetközi mobilitási tapasztalataikkal és írói vénájukkal hozzá tudnak járulni ahhoz, hogy a weboldalt fiataloknak szóló cikkekkel, interjúkkal töltsék meg.

Szerkesztőt keres az Európai Ifjúsági Portál

Az Eurodesk Magyarország, mint az Európai Ifjúsági Portál magyar aloldalának tartalomfelelőse, fiatal újságírókból álló csapata élére társszerkesztőt keres.

Segítsünk másokon, mert a mások is mi vagyunk!

Az önkéntesség világnapja remek alkalom arra, hogy végiggondoljuk, mi milyen módon segíthetünk másoknak. Ezért tartották december 5-én a 2018-ban elindult uniós program, az Európai Szolidaritási Testület nyitórendezvényét Budapesten.