Ha ifjúsági projektet tervezel, erre a 7 dologra mindenképp figyelj!

2017.09.19. 16:13 Kategória: Aktív részvétel

Mitől lesz egy ötlet ifjúsági projekt? Mit takar a sokszor hallott, bűvös nemformális tanulás?

A Tempus Közalapítvány által létrehozott cikksorozatban olyan tippeket gyűjtöttek össze, melyekkel sikeresen navigálhattok a projekttervezés – pályázatírás – megvalósítás bermudaháromszögében, legyen szó technikai apróságokról vagy a megvalósítás során jelentkező kihívásokról.

Rengeteg projekttervvel találkozhatunk, ahol hiába klassz az alapötlet, nem igazán passzol az Erasmus+ program célkitűzéseihez vagy nem felel meg az ifjúsági projekt alapelveinek.

1. A fiatalok nem csupán résztvevők, hanem aktív alakítói a programnak. 
Vond be a fiatalokat már a tervezésnél, így igazán az ő igényeikre lesz szabva a projekt, és ők is jobban magukénak érzik az ügyet!

2. A program nemformális tevékenységekre épüljön!
A nemformális tevékenységek mindig az iskolai kereteken kívül zajlanak, fejlesztik a kezdeményező készséget és önkéntes alapon vesznek részt benne a fiatalok. Ezen belül sokféle forma létezik: élményalapú vagy tapasztalati tanulás, helyzetgyakorlat, szimuláció, vagy egy mini-projekt megvalósítása, stb.

3. Fontos elem a tanulás.
Annak ellenére, hogy nem a megszokott keretek között (iskolapadban) zajlik, a tanulás igenis fontos eleme a projektnek! Az élmény alapú tanulás vagy mini-projekt megvalósítása közben/után is mindig jó, ha tudatosul, mit tanultak a résztvevők.

4. A kézműves tábor vagy az erdei iskola nem ifjúsági projekt.
És nem az a felnőttek által felügyelt nyelvi tábor vagy egy szimpla kultúrprogram, például a múzeumlátogatás sem - tehát egy ifjúsági projekt nem a fiatalok felügyeletét jelenti, hanem tervezett tanulási folyamatokra épülő tevékenységet nemformális eszközökkel.

5. Legyen rugalmasság a programban!
A jól megtervezett program mindig átláthatóvá teszi a közös munkát, azonban azt a rugalmasságot mindig érdemes beletervezni, ami egy soknemzetiségű, eltérő szociális, kulturális háttérrel érkező fiatalok csoportjához szükséges. Alkalmazkodj a csoportdinamikához és a valósághoz: néha szükség van újratervezésre.

6. Adj teret a közösségépítésnek!
A tanulás és a tevékenységek mellé csempéssz be bátran a nemzetközi esten túlmutató programokat is, ami a résztvevők közötti kapcsolatokat építi - például bátorság próba, ismerkedés a helyiekkel különböző eseményeken… stb.

7. Legyen jövője!
Az ifjúsági projekt hatása nem abban a hétben teljesedik ki, amit együtt töltötök, hanem azon túl kell, hogy mutasson. Tervezzetek későbbi együttműködéseket, készítsetek közös platformokat, ahol tovább folytatódhat a közös munka.

Az eredeti cikk az eplusifjusag.hu oldalon jelent meg.



Megosztom

2017 OKTÓBER
Csatlakozz a Time to Move pólókészítő versenyhez

A Time to Move kampány egy eseménysorozat, amit az Eurodesk hálózat tagjai valósítanak meg Európa szerte októberben, azzal a céllal, hogy minél több fiatal ismerje meg a mobilitási lehetőségeket.

Miért fontos Európa?

Mi az EU legégetőbb problémája? Hogyan lehetne megoldani? A Why Europe Matters kezdeményezés lehetőséget biztosít 16-25 éves fiataloknak, hogy véleményük, ötleteik eljussanak az EP döntéshozóig.

Légy az Európai Parlament Facebook oldalának kezelője egy napra!

Az Európai Parlament versenyt ír ki a Facebook oldaluk egy napig tartó kezelésé.