72 óra kompromisszum nélkül

2017.08.29. 11:06 Kategória: Aktív részvétel

A 72 óra kompromisszum nélkül egy önkéntes ifjúsági akció. Azaz, több, mint a kötelező iskolai közösségi szolgálat.

Időpont: 2017. október 12-15.

Jelentkezési határidő: 2017. október 1.

Tíz éves a 72 óra! A 72 óra kompromisszum nélkül szociális, önkéntes akciót tizedszerre rendezi meg a három történelmi keresztény egyház hazánkban. Az akció Magyarország fiatalságát közös összefogásra hívja, hogy együtt tegyünk másokért, környezetünkért. Az ország bármely pontján élő fiatalok október 1-jéig a 72ora.hu honlapon regisztrálhatnak. Idén a rendezvény fővédnöke a Margaret Island zenekar, valamint Horváth Boldi, a Kelemen Kabátban együttes énekese. Mindannyian fontosnak tartják az önkéntes munkát, így szívből álltak az akció mellé.

A közösségi szolgálat teljesítéséről:

A köznevelési törvény szerint a „közösségi szolgálat (…) szociális, környezetvédelmi, a tanuló helyi közösségének javát szolgáló, szervezett keretek között folytatott, anyagi érdektől független, egyéni vagy csoportos tevékenység és annak pedagógiai feldolgozása”.

Természetesen a közösségi szolgálat nem önkéntes, hiszen az érettségihez feltétel.  A 72 óra azonban nem arról szól, hogy teljesíthetünk benne 3 x 3 órát a kötelező 50-ből, hanem arról, hogy odaszánjuk az időnket 3 napra, hogy másoknak segítsünk. Az iskola pedig ezt a tevék enységet elismerheti közösségi szolgálatnak is.

Az Iskolai Közösségi Szolgálat szakmai koordinátorával folytatott egyeztetések eredményeképp a 72 órában is teljesíthető maximum 3 x 3 óra közösségi szolgálat.

A részletekről és regisztrációról itt olvashatsz.



Megosztom

2017 SZEPTEMBER
BeActive - Európai Sporthét

Mozogj együtt Európával egy hétig!

Az Unió helyzete 2017-ben: Fogjuk be a szelet vitorláinkba!

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke a mai napon Strasbourgban, az Európai Parlament tagjai előtt megtartotta az Unió helyzetét értékelő 2017. évi beszédét.

Ha ifjúsági projektet tervezel, erre a 7 dologra mindenképp figyelj!

Mitől lesz egy ötlet ifjúsági projekt? Mit takar a sokszor hallott, bűvös nemformális tanulás?