1.1 Ifjúsági cserék
Az ifjúsági cserék lehetőséget biztosítanak arra, hogy barátokat szerezz Európa különböző országaiból, más kultúrákat ismerj meg és tanulj társaidtól illetve elmélyedj egy adott témakörben.
A cserék időtartama min. 6 - max. 21 nap lehet (utazással együtt), a cserében részt vevő fiatalok létszáma pedig min. 16 - max. 60 fő, 13-25 év közötti (indoklással, minimális számban 26-30 év közötti) fiatalok. Az előkészítéssel, megvalósítással, értékeléssel és utókövetéssel együtt maximum 15 hónapos projekteben a program helyszíne kizárólag Programország lehet. A csere lehet két, három- ill. többoldalú. A Programban a többoldalú projektek élveznek prioritást, két- és háromoldalú cserék megvalósítására a csereprogramot eddig még nem megvalósított szervezetek, illetve a hátrányos helyzetű fiatalokat bevonó projektek gazdái pályázhatnak nagyobb eséllyel. Többoldalú csere esetén a részt vevő partnerek között legalább 2 programországnak, ebből az egyiknek uniós tagországnak kell lennie.
A megvalósult projekt résztvevői Youthpass tanúsítványra jogosultak. Az Ifjúság 2000-2006 programhoz hasonlóan itt is az útiköltségek 70%-a, a biztosítás 100%-a, illetve napi általányösszegek, és a programköltségekre vonatozó keretösszegek támogathatók.
1.2 Ifjúsági kezdeményezések
Az ifjúsági kezdeményezések keretében 18 és 30 év közötti fiatalokkal tervezhetsz és valósíthatsz meg projekteket helyi, regionális és országos szinten. Csak a 16-ot töltötted még be? Neked is lehetőséged van a részvételére, ekkor azonban szükség van egy ifjúságsegítő támogató közreműködésére is.
A kategória célja a különböző országokban élő ifjúsági csoportok közötti hálózatépítés. Ennek értelmében megkülönböztetünk nemzeti és nemzeteken átnyúló kezdeményezéséket. Előbbihez legalább 4 fiatal, utóbbihoz minimum 8 fiatal és két különböző országból (az egyik uniós tagország) érkező partner szükséges. A projektek időtartama 3-tól 18 hónapig terjedhet, a maximális támogatást európai szinten egyszeri 10.000 €/projekt összegben határozták meg.
1.3 Ifjúsági demokráciaprojektek
Az ifjúsági demokráciaprojektek a demokratikus részvételt ösztönzik és a különböző társadalmi szektorok közötti párbeszédet mozdítják elő. Legalább két ország különböző szervezetei vesznek részt benne, és egyazon országból legalább kétféle szervezeti kultúrával és háttérrel rendelkező szereplőnek meg kell jelennie (nonprofit, civil szervezet vagy egyesület - a ifjúsági munkában érintett helyi, regionális vagy országos hatóság - fiatalok informális csoportja).
Az ifjúsági demokrácia projektnek világos tartalmi célkitűzéssel kell bírnia. A projekt időtartama 3-18 hónapig terjedhet, és minimum 16 fő - 13-30 év közötti fiatal - részvételével valósulhat meg. A projekt összköltségének maximum 60%-a támogatható, a maximális támogatást európai szinten egyszeri 25.000 €/projekt összegben határozták meg.
További információ: