Abban a kegyben volt részünk, hogy meghívtak minket egy igazi khmer esküvőre. Sajnos csak a vacsorára, mert mint kiderült, az igazán érdekes dolgok reggel vannak. Ilyenkor hosszú sorokban jönnek a vendégek például, mert minél hosszabb a sor, annál hosszabb lesz a házasság (a vacsorán 500 vendég volt). Aztán a vőlegény rokonságának kell hoznia az ételeket és italokat, legalább 36 félét. Nekem erősen úgy tűnt, hogy itt egy konyhán főztek, mindenesetre egy kb. hétfogásos vacsora került az asztalra. Meglehetősen gördülékenyen ráadásul, pedig mint írtam, 500 vendég volt. Az is kiderült, hogy nem csak az otthoni kínai éttermeknek nincs közük az ázsiai konyhához, hanem a helyi turistaéttermeknek sem sok. Mert noha az otthoni kínait szeretem, ezen az esküvőn nem sok olyan dolgot tettek elénk, amit jó étvággyal el tudtam fogyasztani. Szerencsére a vegetáriánus létemre való hivatkozás a legtöbb csúnyaságtól, úgymint a majdnem nyers haltól és a többi, fel sem ismert dologtól megmenekített.Viszont nagyon jó érzéssel töltött el, hogy mindannyian készség szintjén megtanultuk, hogy használat után a pálcikát vízszintesen a tányéron keresztbe tesszük, és nem állítjuk bele.

  

Egyébként a lakodalom otthon is teljes mértékben megállta volna a helyét. A szervezés, a helyszín, a ruhák, a kaja, a felszolgálás, minden. Annyi volt csak a különbség, hogy este 8-9-re már úgy berúgtak egyes férfiak, hogy ilyen táncmozdulatokért azonos minőségű zene mellett egy magyar lagziban legalább éjjel egyig kell várni. De hát itt hatkor már sötét van, tehát hatkor elkezdik az éjszakai életet, és mivel viszonylag korán lefekszenek, bele kell húzni. Nem tudom már pontosan, 8 és 9 között jöhettünk el, és akkor már csak a vendégek harmada volt ott.



Délután, odafelé menet pedig találkoztunk, hogy együtt közelítsük meg a helyszínt Noung-gal (kb.), akinek a meghívást köszönhettük. Ő egy furcsa, idegenvezető-ingatlanügynök-kitudjami, meglehetősen katonás hölgy, és főleg Nelli van vele jóban annyira, hogy az egy meghívást eredményezett. Én érkeztem meg elsőnek a találkozási pontként kijelölt, korábban már említett Kék Tök nevű über$znob pékséghez (ahol az a passion fruit-ananászos, hmm, azóta is a kedvencem). Szokás szerint rögtön odajött egy tuk-tuk-os, ezúttal nálam fiatalabb srác, és szokatlan módon egész jól elbeszélgettünk. Farmer családból származik Battambang mellől, de nem szerette azt az életet, és most egy éve tuk-tuk-os. Sok az eszkimó, kevés a fóka, de azért hazaküldi a pénzt. Nem volt még a fővárosban. És köszöni szépen az energiámat, hogy önkéntesként itt dolgozom. Az volt a rendhagyó a dologban, hogy nem úgy beszéltünk, mint zsákmányát leső fuvaros a lehúzható európaival, hanem mint ember az emberrel. Aztán a lányok megjöttek, a srác eltűnt, mígnem egyszer csak Noung-ot hozta a tuk-tuk-on. Kiderült, hogy az öccse, és ő vitt minket az esküvőre.

Aztán amit sikeresen kifelejtettem, az a cím magyarázata. Olyat láttam, mint még sosem. Sört sok jéggel, szívószállal.