Vackor az első bében
2009.09.28. - mintafecske
Közben elkezdődött ám a munka. Sajnos az elejéről picit lemaradtam a betegségem miatt, vagy ha mégis elmentem a suliba, akkor elmaradt az óra. Kicsit furcsa az információáramlás. Viszont isteni jó arcok a gyerekek! Igazából ugyanolyanok, mint bárhol: a kicsik kicsik, a kamaszok kamaszosak. A menők oldaltáskát hordanak, a csajok az árnyékban pletyiznek, a srácok félig lógó gatyában vonulnak a bandával. Ugratják egymást, szórakoznak, például a virágágyások kapálgatásakor elültették a papucsaikat, és nagyon jókat nevettek rajta. Vannak még rendben lévő dolgok ezen a világon.
Órán is ugyanúgy viselkednek, mint a korosztályuk bárhol máshol: a kisebbek kitűnően motiválhatók versenyekkel, pontgyűjtéssel, bevonással, és meg lehet főzni őket egy mosollyal. Szóval az emberi jogi képző kollégáknak azt a takaros közhelyet tudom küldeni a repertoárjukba, hogy mennyivel több minden van, ami összeköt, mint ami szétválaszt.

A suli is egész takaros, vannak osztálytermek, iskolapadok, és nincs plazmatévé. Sok gyerek messziről jár, hajnalban kel, viszont van biciklije. Vagy motorja! Ahhoz nem kell jogosítvány. A biciklin még annyi a könnyítés, hogy ahhoz lámpa sem kell. (A kocsin meg hiába van, nem muszáj éjszaka felkapcsolni. Sőt! A napközbeni fényszóróhasználatért büntetnek! Rendnek kell lenni.) Na visszatérve a srácokra, most például azért járnak be, hogy iskolakezdésre rendberakják a sulit: gazolnak, rendezkednek, lemossák a zsalukat. Mint tegnap megtudtuk, hivatalosan a suli csak október elsején kezdődik, ehhez képest a gyerekek bejárnak, és a mieinken kívül is mennek már órák.
Van könyvtár is: nincs túl nagy választék, de van egy-egy példány az angol irodalom fontosabb műveiből, közvetlenül bekeverve a 'Miért ment át az alsógatya az úton és más mesék' című opuszok mellé (ezekből több példány is van). Pedig ezzel a kis trükkel sem sikerül népszerűbbé tenni a szépirodalmat: Virginia Woolf Flush-ját a sűrű pókháló mellett egy termetes póktetem is őrizte. Aki ismeri a pókokhoz fűződő viszonyomat, az biztosan értékelni fogja, hogy én mégiscsak ezt a könyvet szerettem volna kikölcsönözni, és ki is szabadítottam a pók fogságából, viszont a könyvtár fogságából már nem sikerült: a könyvtáros bácsi nem engedte. Ez egyfelől rossz hír, másfelől viszont igazolja azt az elméletemet, hogy a könyvtárak valójában nem a tudás bankjai, hanem a tudást visszatartó helyek (ld. még A rózsa neve, ELTE-BTK Egyetemi Könyvtár, satöbbi).
Hozzászólás írásához be kell jelentkezni!

Eseménynaptár
2012. február
H K Sze Cs P Szo V
   1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29     

Ugródeszka hírlevél




Eurodesk partnerhálózat


Eurodesk nagyobb térképen való megjelenítése
Az Európai Bizottság támogatást nyújtott ennek a projektnek a költségeihez.
Ez a honlap a szerző nézeteit tükrözi, és az Európai Bizottság nem tehető felelőssé az abban foglaltak bárminemű felhasználásáért.